Az őrült majom - Szent-Györgyi Albert

„Képes lesz-e túlélni az emberiség a ma élő emberek mesterkedéseit, akik – úgy látszik – gyakran inkább őrült majomként, mint épeszű emberként cselekszenek?” Szent-Györgyi Albert 1970-ben tette föl ezt a kérdést, amikor a vietnami háború állt a nemzetközi érdeklődés középpontjában, és álmodni sem mertünk a tömegpusztító fegyverek megsemmisítéséről, a világhatalmak közeledéséről. A Nobel-díjas tudós azonban ezt óhajtotta, ebben látta az emberiség számára lehetséges egyetlen kiutat a teljes pusztulással fenyegető válságból. „Az őrült majom”, ez a kristálytiszta logikával, mélységes humánummal és aggodalommal megfogalmazott békeszózat először jelenik meg teljes egészében magyar nyelven. Szerzője a fiataloknak szánta, mert bennük látta azt az erőt, amely képes lesz megjavítani az elromlott világot, ám az örökifjú tudós örök érvényű gondolatai mindazokhoz szólnak, akik a pusztulás helyett a békére szavaznak.

ELOLVASOM





Kiadó: MAGVETŐ KÖNYVKIADÓ
Oldalak száma: 108
ISBN: 9631415104
Nyelv: MAGYAR
Kiadás éve: 1989